Á LOMLEVÉL Rédli Margittól

Ajánlom az osztálynak, az osztályomnak, szeretettel.

(. Zárójelben a megjegyzéseimet fűzöm hozzá, melyeket rögtön, ébredés után magamnak megtalált és tudatosított magyarázataimból formáltam. Nem a tudálékosság okán, sokkal inkább a közelítést segítendő.)                                                           Á LOMLEVÉL

Komáromban vagyunk, osztálytalálkozón. MINDENKI itt van Fehér, Lantos, Fodor is, meg azok is, akik már nincsenek igazán közöttünk, az idő előtt eltávozottak. A házunk melletti zöld ligetecskében ott áll finnországi barátnőm szinte egész birtoka: a bűbáj tavacska a partján legelő lovakkal, a füstös szauna, a szépséges lakóház, udvarán a kosárlabdapálya és két nagy pajta, rendezvényekre, vendéglátáshoz szépen berendezve. Finneknek semmi nyoma magunk közt vagyunk, és az egyik pajta előtt gyülekezünk. (Nyilván kölcsönbe kaptam a nagy eseményre Marjától). Névsorolvasást tart Osz i , nem papírról, nem naplóból, fejből , hibátlanul, s boldogan rikkantja ki-ki  az igent.. Gurinál kicsit elakadunk, de kiderül, ő is itt van, csak éppen most pucolja a rá jutó 2 kiló krumplit, miközben kifejezetten utál krumplit pucolni. Ezen derülünk, már mindenki túl van a maga adagján

(Nem derül ki, mire kell a temérdek krumpli, magamat ismerve biztosan berétsütés volt a terv!)

Tóth Margit, a tiszteletbeli osztálytárs ingerülten jegyzi meg, hogy neki bizony hiányérzete van, mert Barnabásra számított. Most kinek fog ő deklinálni, meg konjugálni, és miért is készült ennyit, feltúrta a padlást a latin nyelvtanokért. Köci szabadkozik, Barnabás újra járja a Sorbonne-t és mindig elfoglalt, mert ha nem vizsgázik, akkor éppen vizsgáztat. Ezen kicsit agyalunk, hogy is lehet ez, persze, Barnabás , az imádott csodabogár még erre is képes, ám Mód Laci pikírten bekérdez, akkor most  ez magyarázat akar lenni hiányzásra? Nem és nem, kiabáljuk, itt lenne a helye, meghívtuk, fel vagyunk zúdulva. Bíró Laci menti a helyzetet, csapra ver éppen egy hordó belga sört. Mondja, ez olyan hordó, amelyből soha nem fogy ki a sör, már sokadszor lép fel vele, a siker mindig zajos és garantált, az ő kis hordója még soha nem hagyta cserben. Egy kongói páciense hagyta itt neki, mert éppen nem volt nála pénz és nem tudta a számláját kifizetni.. (a belga és a Kongó gyerekkorom egyik traumája volt, így együtt, amikor Lumumba meggyilkolásáról olvastam egy borzalmas, részletező tudósítást és napokig a betege voltam, de szó szerint. Lehettem vagy 10 éves, és mindent elolvastam, ami a kezembe került, hát, nem kellett volna.. A belga sör már felnőttkori élményem.)

Nyár van, az isteni sör folyékony aranyként dől a hordóból, s mi óriási korsókból vedeljük. Pál Zoli komolyan felveti, hogy foglaljuk imába a kongói nevét. Bíró jelzi, hogy ő is névtelen kongóiként gondol rá, Zoli engedékeny, jó, akkor csak úgy fogjuk mi is a továbbiakban emlegetni, de fogadjuk meg, hogy gyakran és igen jó szívvel tesszük majd ezt. Fogadjuk, ekkor Winkler Laci magához ragadja a szót és közli, hogy ő már bejárta a világot, sokat látott és tapasztalt, de színházban még nem lépett fel, és ez így a továbbiakban tarthatatlan.

Ami azt illeti, ő sem egy celeb, és nem is vágyik az lenni, mondja Sopi, de annyi igazán kijár az embernek, hogy egy valamirevaló színházban szerepeljen, ha már megérte a legszebb férfikort!. Sotyó jelzi, szerinte Komáromban van színház, mondom, a másik oldalon, de Sotyó legyint, mit számít az? Veszem a mobilt, hívom Tóth Tibor direktort és megfogalmazom az óhajt, az osztályom a színházába szeretne menni. Nagyszerű, mondja Tibor, a Caligula helytartója megy, bár már csak állóhelyek vannak, de szívesen….. Pontosítani próbálok, az osztályom a színpadra vágyik. Rövid gondolkodás után jön a válasz, csak jöjjenek, valahogy megoldom. Üdvrivalgás, át kéne kelni a tufélre, de csak egy autó van. Kiderül, Pntér Sanyié, nagy és elegáns, miközben kétségbeejtően hajaz egy halottas kocsira.. Ezt csak úgy egymás közt mondogatjuk, nem akarjuk Sanyit megbántani, de ő meghallja, és vigyorogva mondja, szerinte is van egy gyászkocsi jellege. Ám az van, hogy csak egy hete nyerte, és mivel ez egy 25 milliós szerkezet, még nem talált műhelyt, ahol átfestenék. Hosszú, megilletődött csend, majd Magyar Ili kijelenti, hogy ez a márka feketében a legszebb, Babos pedig megjegyzi, hogy ő már sok fekete autót látott életében, vezetett is, de ennyire pazar egyik sem volt.

Pintér mindenkit megnyugtat, ha így látjuk, mostantól esze ágában sincs átfestetni, tessék beszállni. Kiderül, csak a fiúk férnek be, Sanyi felajánlja, visszajön a lányokért, de Walter Saci azt mondja, mi ne menjünk át, ő tud jobb időtöltést. Ez egyébként is férfimunka, nagyképűsködik parányit Strausz, s közben utolsóként beszáll.

Útjára engedjük az autót, s én kicsit ingerülten vonom kérdőre Sacit, ugyan mi a szötty van itt, ami a színháznál érdekesebb lehet?! Saci azzal kezdi, hogy van itt kis zegzugos utca, mire rámordulok, hogy ebben a városban semmiféle zegzugos utca nincsen. A lányok kara rám cáfol, igenis, ők is látták, jó, keressük meg a zegzugot, mondom csöppet megbántva. Pár lépés, és előttünk magasodik Pátzay huszár-szobra. A talapzatánál jobbra fordulva Saci körbemutat, erre a zegzugra gondoltam. Így nem vicc, morgolódom, a zegzug is fehérvári, de Kocsis Évi megjegyzi, már éppen ideje volt kicsit átrendezni a dolgokat itt, Komáromban. Én megköszönöm, mert ezt a szobrot mindig igen jónak találtam, jó lesz ennek itt is, nálunk is élnek, huszárhagyományok, egy zegzug meg már úgy kellett ide, mint egy falat kenyér. (Ez a zegzug pontosabban a városháza és a bazilika mögötti terület az én gimis-szerelmes álmaim között mindig kéz a kézben esti séták vágyott helyszíne volt. Nem tudtam, s ma sem tudom, utcácskák vannak-e ott, vagy egy nagyobb tér az egész, de legközelebb, ha Fehérváron járok, bizisten megnézem. Valamiért úgy éreztem, kijár nekem ott egy romantikus esti séta fák alatt, gyengéd holdvilágnál- hát nem. A négy év alatt nem jött össze és igen erős sejtés munkál bennem, miszerint. ezzel már Fehérvár is, az és az élet is örökre adósom marad!) Most azonban itt a zegzug, s mi jókedvűen zúdulunk be egy itt megbúvó picinyke boltba, ahol roskadoznak a polcok, állványok a hófehér menyasszonyi ruhák alatt. Saci, Kocsis meg Zakar mondják, ők már hallottak erről a boltról, ez az egy van az egész világon. .Az eladónő biztat bennünket, válasszunk magunknak, több százezer ruha van itt, s nem fogjuk megbánni. .Pallag tér először magához, ő olyat szeretne, mondja, amiben látszik a szép, hosszú lába, hát kap is olyat, áttetsző anyagból a szoknyarész. Boldogan megperdül, s ámulva látjuk a gimis Évát, Nem kell félni, maradunk, akik vagyunk az élményeink, gondolataink, emlékeink, tapasztalataink, kapcsolataink, viszonylataink, szenvedélyeink, minden marad, ami igazán fontos, csak éppen 18 évesnek látszunk ezekben a ruhákban, mondja mosolyogva a nő. Az övé speciel éppen mosásban van, meg aztán olykor unja is már, de jó, ha van az ember lányának egy ilyen, nemde?. Válogassunk, biztat bennünket, de ügyesen, mert azt az egy ruhát kell megtalálnunk a rengetegből, ami éppen a mi számunkra készült, csak úgy működik a varázslat.. Pillanatok alatt kiszúrjuk, s magunkra vesszük a nekünk rendeltet, az eladónő mosolyog, mondták, hogy ezzel az osztállyal könnyű dolgom lesz.  Boldog hitetlenkedéssel nézzük egymást, agyon dicsérjük Kovács Marit, mert szép, kreol színei csodás kontrasztot adnak a hihetetlenül fehér ruhával, ő csak szelíden mosolyog áradozásunkra.. Garbacz most sajnálja igazán, hogy nem ment el tegnap a fodrászhoz, de egyetlen, megszokott mozdulatával a füle mögé tűri erős szálú, sötétszőke haját, s kész a frizura.. Nem találunk viszont fehér szalagot Vihart Mari hajába, így aztán marad a világoskék, s Mari szomorú.. Ugyan már, vigasztalja Mohácsi Mari, mit szóljak én, nekem meg soha, semmilyen szalagom nem volt! Ez lenne a legnagyobb gondunk, próbálja helyükre rakni a dolgokat Duschanek, előremutató bölcsességgel, de hogy leszünk ezután? És mi ennek az egésznek az értelme? Na igen, méltatlankodik Kövesdi, piszkosul nem igazság, hogy mostantól fehér slafrokban kell járnunk. Nem kell, mondja szigorúan az eladónő, bármikor levehető, ez csak egy esély, egy ajándék. Kérdezzük kitől, ő nem válaszol, mosolya csupa talány..

Kicsit zavart, de boldog vihorászással hagyjuk ott a boltot, körbetáncoljuk a szobrot. s tánclépésben irány a pajta. Meglepi, de nagyobbacska hintó érkezik, a fiúk frakkban, cilinderben elégedett, mondhatni öntelt ábrázattal jönnek elő a hintó belsejéből.

Mire fel ez a pucc, kérdezgetjük őket, mire boldog izgalommal mesélik, hogy a színház adta nekik ezt a jelmezt, s ebben szerepeltek. Ma, kérdezem hüledezve és hülyén, a Caligulában? Bizony, mondják, s ragyognak, tíz percet kaptak a Tibortól, és ultizniuk kellett a színpadon, óriási siker volt.  Többen szóvá tesszük, hogy úgy néznek ki, mintha a Csárdáskirálynőből, az orfeumi díszletek közül szedték volna elő őket. Szeitz elégedetten bólogat, az van, hogy jövőre Tibor kvázi megrendelte tőlük a Lyányok, a lyányok a lyányok angyalokat, ha tánc is lesz, dupla gázsit kapnak. A ruha addig is maradhat náluk, a cilindereket azonban itt. kell hagyniuk gúlába rakva, a pajta előtt, a színház értük küld. Lepakolnak, egy cilinder maradhat, azt közfelkiáltással Pekár Gyuszi kapja, aki megesküszik, hogy munkában is viselni fogja. Így, cilinder nélkül is elegánsak, legszebb a Strausz Jani, ezt közöljük is velük. Bosszant bennünket, lányokat, hogy észre sem veszik, átváltozásunkat. Hiszen vékonyak vagyunk, feszes a bőrünk, sugárzó magabízó a tekintetünk, igazi egyszervoltak lettünk, s itt repdesünk körülöttük talpig fehérben. Ez nem lehet igaz, mondja hitetlenkedve és dühösen Kocsis Évi, látva, hogy nem látnak meg bennünket, de Málics Ancsa higgadtan legyint, ugyan, hát ennyi év után sem szoktad még meg, hogy ránk se bagóznak?

Túltesszük magunkat a csalódottságunkon, mert Oszi bejelenti- a hintó az osztályé, oda megyünk vele és akkor, amikor akarunk, a kocsis a parancsainkat várja.

A Pintér Sanya autóját kellett érte otthagyni a színháznak, de bármikor visszacserélhető. Egy frászt, mondja Lázár Ottó, ez milliószor többet ér, majd meglátjátok!

Sanyi kicsit bizonytalan, tényleg, majd meglátom, mondja óvatosan, de mikor beszáll a hintóba, csodálkozva veszi észre, hogy kisebb osztályterembe lép, ahol már mindenki a helyén ül. A várakozó zsibongáson Pekár Gyuszi hangja tör át, mehetünk, kérdezi, s mikor mindenki igenel, ő megfordítja fején a cilindert. A hintó felemelkedik, a padok eltűnnek alólunk, csak Oszi széke és a tanári asztal marad. Lehuppanunk a süppedő szőnyegre, próbálunk felállni, de irgalmatlan gyorsan száll velünk a hintó, össze-vissza dülöngélünk boldog, önfeledt nevetéssel, egymásnak dőlünk, összeborulunk, és már egyetlen fekete-fehér gombolyag vagyunk. Ottó kikászálódik a kupacból, előreszól a kocsisnak, ő bólint, s a tető is eltűnik, felettünk, köröttünk mindenütt csak az ég. Egymásba kapaszkodunk, kiabálunk Pekárnak, hogy vigyázzon a cilinderre, el ne vigye a szél, s ő is kiabál, sose hagynám! .Oszi, mint egy vásott gyerek, boldogan hintázik a széken, fejét hátravetve az égre kurjongat , önfeledt boldogan, tudtam én, hogy egyszer repül ez az osztály!!. Pekár újra fordít a cilinderen, s addig kicsit lassul a hintó, míg felülünk, rendezzük sorainkat, s körbenézünk, hol is járunk? Sopi előremegy, elnéz a kocsis válla fölött, és elégedetten nyugtázza, hogy nem holmi piros orrú rénszarvas - mert, mint mondja, ettől tartott-, húzza a hintót, hanem egy csodaszép almásderes. És Szuszi a neve, teszi hozzá.. Az kutyanév, mondom csöppet indignálódva, így hívták az első kutyánkat, nagy szíve volt és gyönyörű színei, de nem hívhatnak Szuszinak egy repülő lovat! Szuszi, ha mondom, zárja rövidre Sopi, és nagylelkűen hozzáteszi, ennek is szépek a színei és biztosan nagy a szíve is, ha minket  reptet ezentúl, merthogy nem lehet valami könnyű ez a föld-ég hintó!. Egyébként az van, hogy a két hatalmas, gyöngyszürke szárnya sokat segíthet. Akkor rendben, ha szárnya van, mondom megnyugodva, az én Szuszimnak dehogyis voltak szárnyai!

Ezt nézzétek, rikkant Köci, és hátrafelé mutat, Mögöttünk mintha két zúgó-dübörgő folyó követne bennünket, Vihart két szalagja hömpölyög. kanyarog, beláthatatlan messzeségben. Vihart óvatosan elfordítja fejét, hogy ő is lássa, nem nehéz, kérdezi együttérzőn Köci, á, dehogy, mosolyog  Maca üdvözült mosollyal, arcán izzanak a helyes kis szeplők, lobognak copfjai s szélben.

 Látod, mosolyog rá Magyar Ili, nem véletlen, hogy nem találtunk másik szalagot, ez az igazi, ez vízkék is, égkék is, meg aztán akármilyet talán nem is bírnál el!

Guri odaszól Oszinak, ne nagyon hintázzon, vigyázzon a szívére, mire Oszi kihívja egy sakkpartira, ha a körülmények lehetővé teszik. Arra még várnunk kell, mondja Guri, de úgyis szólni akartam, hogy lassítsunk, most repülünk a Kárpátok felett.

Uticél kéne, mondja Sotyó, menjünk Nagyenyedre, ha már itt vagyunk, vágom rá boldogan, olyan régen szerettem volna ide visszajönni! Még utoljára elüldögélnék a kollégiumban, abban a lépcsőfordulós, hófehér kis falfülkében, hadd csavarodjon össze a szívem! Aha, mondja Sotyó megejtő empátiával, a csajszi szellemidézni akar! Aztán odaszól Pekárnak, hogy kezdjen valamit a cilinderrel, mert le kéne szállnunk az enyedi kollégium udvarán.

Csak jelzem, szól be hangosan Szabó Lóri, a lakkcipőnkre egy jó szavatok nem volt! De rossz sem, vágja rá Mohácsi. Mióta idefenn vagyunk, megszületett egy találmányom, folytatja lazán Szabó, hívjuk úgy, hogy gömblét. .Arra is szenderülni kell, mint a jobblétre, kötekedik Cs,Nagy Pisti, frászt, mondja Lóri, ezt magunknak találtam ki, hogy puhán érjünk földet és majd a felszállás is simább lesz. Találtam ugyanis egy eddig ismeretlen együtthatót, mondja roppant szerénységgel, és mutatja, hogyan kell tartani magunkat a leszállásnál. És az is nagyon fontos, mondja, hogy közben erősen fogjuk egymás kezét. Együtt az együtthatóért, bömböli az osztály, és tesszük, amit kell. Ülünk a hintó aljában, nyakunkat ívben előre hajlítjuk, fejünk két felhúzott térdünk között és erősen szorítjuk egymás kezét, miközben Lóri, mintha ránk olvasna, számokat mormol.

Hatalmas porfelhőt kavarva, de pihepuhán érünk földet, ez tök jó, ez a gömblét, kiabáljuk egymás szavába vágva, miközben kikászálódunk a járműből. Gondosan leporoljuk a fiúk frakkját, és libasorban vonulunk Bethlen fejedelem szobra előtt. .Klambauer megtorpan , a sor rögvest a nyakába zúdul, méltatlankodva várjuk a magyarázatot. Rám kacsintott, motyogja Klambauer zavartan, ki másra, epéskedik Ancsa. Szeitz Gyuszi csendre int bennünket és odahajol a szoborhoz, akinek szemmel láthatólag mondandója van számára. Nem pisszenünk, figyelünk, Gyula felegyenesedik, majd kinyilatkoztat: a nagyságos fejedelem a továbbiakban szeretne hozzánk csatlakozni, azt mondja már negyven éve erre a napra vár. Ajánlotta ugyanis neki valaki a négybét, merthogy… Gyula itt elhallgat, unszoljuk folytatásért, ő pedig suttogóra fogja, ígérjétek meg, hogy nem fogtok röhögni. Ígérjük, persze, egy emberként, Szeitz összeszedi magát és kivágja: az van, hogy titrálni szeretne! Mire felfogjuk, mit is mondott, ő maga kezd éktelen röhögésbe, s az osztály csatlakozik. Bethlen Gábor pedig elnéző mosollyal nyugtázza jókedvünket. .Ki lehetett az az elvetemült, hörög a nevetéstől fuldokolva Babos, aztán kiegyenesedik, s Oszira néz kérdőn, na és elvisszük az öreget? Több tiszteletet, próbál úrrá lenni Csongor és a saját jókedvén is Oszi, int Szeitznek és Klmabinak, tegyétek a hintó aljába a fejedelmet, úgy látom, veletek ért szót leginkább! Köci középre pattan, kezét vezényléshez emeli, int, s mi elkezdjük A gazda rétre megy dallamára:

.Ő titrálni akar,/ ő titrálni akar,/ ő titrálni, csak titrálni,/ csak titrálni akar.

Ő bennünket akar,/ ő bennünket akar,/ ő bennünket, ő bennünket,/ csak bennünket akar. Vidáman fújjuk a nótát és masírozunk befelé az öreg enyedi kollégium kapuján.

Oszi még megtorpan, csendet int, ne felejtsünk el feldobni egy lapot a következő állomásunkról Bokros Janinak, mert ő megérdemli.

Visszanézve még látjuk, hogy a két fiú könnyed mozdulatokkal gurítja maga előtt Bethlen szobrát a hintóhoz, miközben óriás pelyhekben szakad, szakad a hó…

(Mentségemre annyit, hogy nyilván a Bethlen év eseményei hatottak rám, s hogy az évforduló kapcsán Móricz Erdély-trilógiáját is újra kézbe vettem, beleolvasgattam otthon, az immár szívet fájdítóan üres szülői házban, míg a könyveimet pakolásztam.. Nagyenyed pedig jelenti nekem Apáczai Csere Jánost- az első komoly egyetemi szemináriumi dogámat az ő Enciklopédiájáról írtam, és nemrégiben láttam a csodás Páskándi-írta Tornyot választok című, legalább negyven éve készült tv-játékot. Jelenti Kőrösi Csomát, Szász Károlyt, Kemény Zsigmondot Áprily Lajost, és persze Sütő Andrást-ugye, nem is kell magyaráznom?! Csak egyszer jártam ott egyébiránt, talán öt éve, de az élmény és az áhítat már kitart az én életemben, Talán az is játszik, és ludas az álmomban, hogy karácsony körül küldte el egy barátom arról a bizonyos falfülkéről készített képét, emlékeztető ajándékként. Hát, emlékeztem…)

Osztályom, Drága, ennyi az álmom, (csak azért se teszem múlt időbe), remélem, nem untattalak! Kell-e jeleznem, hogy egy esetleges komáromi találkozó ilyes élményeket megközelítőleg sem kínálna, de a városka és én bármikor, bárkit szeretettel látunk, míg itt vagyok. Ha elmegyek, úgyis csak az egyenes, unalmas, mi több, egyenesen unalmas utcák maradnak, higgyetek nekem!