Megtalált évek 1967-1969

Ezekben az években  volt osztálytársunk Fehér Attila. A tablónkon már nincs, mert másik intézményt választott.

Ahogyan mások, őrzök róla emlékképeket amik átszűrődnek az évek ködén.. Ő is így van ezzel. Fotói a virtuálisból:

Levelét nektek szánta. én csak postás vagyok: :

Szia Marika!

Remélem a legrosszabbkor találnak a soraim... Neked írok először, most nyugodtam meg a nagy örömből, hogy végre 'józan' fejjel tudjak emlékezni, gondolkodni múltról, jelenről, beszélni magamról. ...

/ Ahogy korábban írtam, tényleg az egyik legkedvesebb, életem értelmét megerősítő két év volt amit köztetek, veletek töltöttem. Aztán kollégiumban, ösztöndíjjal szakmát tanultam zöldségtermesztést... majd az azt követő első három év közben befejeztem a gimnáziumot - akkor ott megállt kicsit a világ: hogyan tovább? Fehérvárra mentem dolgozni. /Tizenéves koromtól epilepsziás vagyok, a mai napig gyógyszerekkel élek. Ez is befolyásolta, naivan keretek közé zárt, befolyásolta sorsomat./ Két évet az erőműnél voltam majd huszonhat évig a 'fémmunkás'-nál foglalkoztam. Közben letettem még egy szakmát. /Szerkezetlakatos/ Élveztem, hogy hasznos vagyok, alkotok: nyomait a mai napig láthatom. Kórházaktól - a győriben műtötték négy éve a gerincemet még azok az ablakok voltak ott, - bankokig, plázáktól színházakig (pl. a szegedi), Fehérváron a Száll a kakukk fészkére rácsos díszleteit, Berlin belvárosának újjáépítéséig, a Max Plant intézet, Bosch, Mercedes stb. székházakig ott a kezem munkája /csak hogy dicsekedjek/ és jól esett naponta elfáradni. Közben , mint bárki más, csavarogtam, bejártam fél Európát és szerettem a lányokat.. Aztán megnősültem - 1988 -, párommal együtt csak élni akartunk egymás mellett, együtt. - Ő évente két-három hónapokat töltött kórházban és nem mertünk családot vállalni. - És ezt tartom egyetlen bűnömnek: gyáva voltam, kishitű. Nincs gyermekem amit nem tudok megbocsátani magamnak, későn jöttem rá! - 91-ben költöztünk Fehérvárra / addig Polgárdiban laktam/ és 2002-ben menekültem onnan.. Három év alatt vesztettem el Anyámat, páromat, felnevelő Nagymamámat. Onnan kicsit megváltozott a világ. Újra megnősültem s azóta itt élek Nemesvámoson, itt dolgoztam le a hátralevő éveimet, majd két éve nyugdíjas vagyok. Feleségem egyszerű asszony, hívő /Hetednapi adventista, mint a szülei s két testvére is/, én maradtam az elveim mellett kitartó, hűséges és - azt hiszem, - tiszta ember. Olvasok. sok zenét hallgatok - régen sokat jártam koncertekre, színházba, moziba sok könyvet, hanglemezt gyűjtöttem / a mai napig megvannak/. Korán megfogott a jazz, Kerouac, Ginsberg, szerettem a verseket, érdekelt a nagyvilág. Sokat túráztam itthon, a Tátrában, Erdélyben, meglátogattam a Adriától a Fekete-tengertől a Baltikumig a tengereket,, a Csatornát... Manapság a mai irodalom érdekel jobban, a politika, az emberek. És már csak nyugalomra vágyom Békére, szeretetre,- de nem az elmúlásra! Írtam pár sort magamról, talán sokat, talán keveset, Szerintem érzed, tudod ki voltam, vagyok. Amit üzenek - kérek - mindebből annyit tudass a többiekkel, amannyit jónak látsz, Rád bízom. És részvétem valamennyi társunknak akik nem érhették meg ezt a mindössze hatvanöt évet. Jó tudni, hogy legtöbbüknek van tisztességes egzisztenciája, némelyek még dolgozhatnak s családostól egészségben élnek. Neked külön megbecsülésem - párom is foglalkozik idős emberek ápolásával, életük jobbításával, biztatásukkal - hittel. Én nem vagyok hívő ember , 'Isten' bennem, a szívemben él s igyekszem - mint eddig - az örök idő és kultúránk szerint élni. Most elköszönök, kívánok jó egészséget boldogságot a további napokra és kitartást munkádhoz. Maradj aki vagy! Üdvözlettel egykori osztálytársad.